török lili

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Bővebben: Áprily Lajos: Március

Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Bővebben: Áprily Lajos: Tavaszodik

Fészket rak a jó idő,
gólyanép is haza jő.

Itt totyog a patakpart,
a sok vadlúd vele tart.

A Nap szeme ide lát,
kedvet nyílik a világ.

Hóvirágom tavaszol,
szívem zenét zakatol.

A park csupa szerelem,
benne magam keresem.

Kelep-kelep, kéményünkön
kelepel a gólya.
Éhes már a fészekben a
négy gólyafióka.

Kelep-kelep gólyaszülők
vigyázzák a fészket,
etetik a fiókákat,
sorra mind a négyet.

Bővebben: Bartos Erika: Kelepelő

Gyere, kicsi lepke,
szállj le az ágra,
ragyogj föl, csillag,
világíts az ágra,
hullj, eső cseppje,
lágyan az ágra –
hadd dajkáljon száz kis bimbót
hajnal hasadtára.

Erdőn,
    tar erdőn,
ibolya nyílik
    kékellőn.

    Hegy, völgy,
    domboldal,
éled édes illattal.

Bővebben: Csanádi Imre: Ibolyászó

Ébredj, új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító.

Szoknyát varrat a bodza,
így készül a tavaszra,
    csipkés szélűt
    és puhát,
éppolyat, mint nagyanyja –
mert ha nem varratna,
hát csupasz maradna.

Sárga ruha, szürke mellény,
farka tollán csillan a fény.
Szálldos, röppen ágról ágra,
felesége hazavárja,
hogy a villás ág hegyére
fészek legyen már estére!
Építgetik, kötögetik,
és szálanként fel is teszik:
puha tollal bélelgetik.

Bővebben: Devecsery László: A sárgarigó fészke